Közmeghallgatás 2017

Közmeghallgatás 2017

A falu lakossága számára Nagyalásony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete éves közmeghallgatását április 20-án tartotta. A rendezvényen az önkormányzat 2016. évi tevékenységéről és 2017. évi terveiről Csöngei Gábor polgármester számolt be.
 
A közmeghallgatást jelenlétével megtisztelte Szarka Gyula jegyző, Varga Zoltánné főelőadó – Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal –, Meinczinger Andrea főelőadó – Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége Nagyalásony –, Dr. Gregositsné Fehér Ildikó alpolgármester, ifj. Czigler László, Csongrádi Endre és Domonkosné Kovács Hajnalka képviselők. Az elmúlt évekhez hasonlóan a falugyűlés ebben az évben is nagyszámú érdeklődőt vonzott, főleg a középkorosztály és az idősebbek részéről.
 
Csöngei Gábor polgármester a megjelentek köszöntését követően az elmúlt év elvégzett feladatainak felelevenítésével kezdte meg beszámolóját. Elmondta, hogy a házi segítségnyújtó szolgálat az elmúlt évek feladatellátásához hasonlóan jól működik. A szolgáltatás igénybevételéért járó térítési díjat az önkormányzat átvállalja, ezzel is segítve az arra rászoruló nyugdíjasokat. A helyettesítéshez szakképzett munkaerő igénybevétele szükséges, ugyanakkor az idősek számára fontos szempont, hogy az ellátást általuk ismert személytől kaphassák meg, ezért azt falun belüli személlyel igyekeznek megoldani.
 
A közfoglalkoztatottak száma a faluban regisztrált munkanélküliekkel megegyezően 7 fő. A nagyobb füves területek, a park és a temető karbantartását végzik elsődlegesen, de sajnos megfelelő időben nem tudnak mindenhova eljutni, ezért kérte a telek- és háztulajdonosok segítségét az ingatlanjuk előtti füves rész rendben tartásához.
 
A falugondnok személyében változás történt, a tisztséghez tartozó teendőket Bokor László látja el. Így részt vesz a szociális feladatok elvégzésében; segíti a házi beteggondozót munkájában, részt vesz az óvodás és iskoláskorú gyermekek szükség szerinti szállításában, közreműködik kulturális és sportrendezvények lebonyolításában, valamint felügyeli a közmunkások tevékenységét.
 
Tájékoztatásul elmondta, hogy a házi orvosi szolgálatot április 5-től Dr. Olácsi Judit szabadsága alatt Dr. Strommer Zoltán háziorvos látja el: Nagyalásonyban keddenként 13.00-17.00, csütörtökönként Kisszőlősön 13.00-14.00, Viden 14.00-15.00 és Dabronyban 15.00-17.00 óráig. Hétköznap reggelenként telefonos ügyeletet tart 8 és 9 óra között, ekkor a kapcsolatot Grieszbacher Mária asszisztens tartja vele.
 
A védőnői szolgálatot Sághi Istvánné hosszú évek óta megelégedésre látja el, a fogászati problémákkal Dr. Magyari Ágnes fogorvoshoz fordulhatnak.
 
Az önkormányzat a konyhát bérüzemeltetésben működteti. A postát az önkormányzat tartja fenn, a dolgozó a posta alkalmazottja.
 
Az Ifjúság utca vízelvezetésére beadott önkormányzati pályázat sajnos nem nyert, de két további pályázatot adtak be a probléma megoldására. A temető fejlesztésére szintén pályáznak, mely a kerítés, a ravatalozó bútorainak felújítását és járdaépítést, valamint a temető parkosítását tartalmazza. A nagyra nőtt fenyőfák sorsával kapcsolatosan a lakosság véleménye a mérvadó, így a megfelelő döntés meghozatalába a képviselő-testület – amennyiben erre igény van –, kérdőívben kívánja a közösséget bevonni. Megjegyezte, hogy a temető az evangélikus egyházé, a fenntartója az önkormányzat.
 
Az óvoda felújítására pályázatot nyertek 28 millió forint értékben. Ezt tető- és nyílászáró cserére, vizesblokk felújítására és fűtés korszerűsítésre kívánják fordítani. A felújítási munkálatokat hamarosan megkezdik, ennek előfeltétele a gyermekek falun belül más helyiségbe, vagy akár más településre történő elhelyezése. Így szeptember 1-jén már a felújított óvodában tudnak kezdeni a gyerekek. Pályázatot adtak be piactér kialakítására, ahova faházakat kívánnak kihelyezni, vizesblokkot kialakítani, valamint a pályázat részét képezi egy tejadagoló automata működtetése a Ludas-tónál. Pályázat készült egy sportpark létrehozására, kb. 5-6 kültéri sporteszköz elhelyezésével. Az orvosi rendelő felújítására 60 millió forintos pályázatot adtak be. A járdafelújítást a konszolidációs támogatás második részeként a Kossuth utcában és a Béke téren folytatják, ez egy 10 millió forintos beruházás.
 
A faluban polgárőrség működik 35 fővel, várják a további jelentkezőket. Munkájukat 15 kamerából álló rendszer segíti, melyet a jövőben további 17 kamerával kívánnak bővíteni. A felvételeket a körzeti megbízott – aki Nagyalásonyban kíván letelepedni –, tudja visszanézni. Erre két esetben már szükség is volt.
 
A 2017. évi rendezvényekkel kapcsolatosan elmondta, hogy a januárban megtartott Forralt bor főzési partin nagyon sokan voltak, jól sikerült. A március 15-i koszorúzás résztvevői méltósággal emlékeztek meg elődeikről. A következő rendezvényt a férfiak számára hirdetik meg, akik április 30-án 15.30 és 16 óra között gyülekeznek a buszmegállónál, innen indulnak a májusfának való alapanyagot kivágni, amit a nagyalásonyi hölgyek tiszteletére hagyományosan a Ludas-tónál helyeznek el. Az év további rendezvényei: A gyermeknapot a májusfa kitáncolásával szokásosan egybekötve május 27-én tartják. A falunap megrendezésére augusztus 12-én kerül sor. Az éves falukirándulást az idén szeptemberben Szeged környékére tervezik. Az idősek napját novemberben tartják meg. Szintén novemberben kerül sor „A hír a miénk!” Értékteremtő és Értékőrző Egyesület és a képviselő testület a nagyalásonyi híres szülöttek sírjánál történő közös koszorúzására. Hozzátette, hogy tavaly négy temetőben négy megemlékezéssel tették tiszteletüket látogatásukkal. Az év utolsó rendezvényeiként a Mikulás ünnepséget és a Mézeskalács ünnepet – ez utóbbit szintén „A hír a miénk!” Egyesülettel közösen – tervezik megvalósítani. Tájékoztatásul elmondta, hogy Kovács Valéria dabronyi lakos kulturális közfoglalkoztatottként látja el a rendezvényszervezői feladatokat.
 
A beszámoló megtartását követően Csöngei Gábor polgármester kérte a hozzászólásokat. Mivel a vélemények késlekedtek, felidézte Nagy Norbert tavalyi hozzászólását a kamerarendszer szükséges kiépítésével kapcsolatosan, ami azóta megvalósult, illetve Császár Béla hozzászólását a kutyák kártételével kapcsolatosan, mely szintén rendeződni látszik. Horváth Frigyes megerősítette abbéli elképzelését, hogy kopjafát szeretne a temetőbe, az innen elszármazott rokonok részére emlékező helyként, melynek megvalósításához anyagi támogatással is hozzájárulna. Polgármester úr elmondta, hogy az önkormányzat is támogatja az elképzelést. Másik témája, hogy a Ludas-tónál egyre gyakrabban randalíroznak a fiatalok. Hangoskodnak, károkat okoznak, a kukát tartó betontömböt kitörték, ami valószínűleg a tóban van. Több alkalommal figyelmeztette őket, a jövőben erre nagyobb odafigyelést kér.
 
Szücs István László a konyhán főzött ételek minősége miatt emelt kifogást. A választék szűk, soknak találják a virslit, a lecsókolbászt. Szerinte ez nem a beosztott dolgozók hibájaként róható fel, megfelelő alapanyag biztosításával ez a probléma megoldást nyerne. Szarka Gyula jegyző ígéretet tett arra, hogy utánajár a felvetésnek.
 
A falugyűlésen többen hiányolták a falu életében meghatározó szerepet betöltő személyeknek; a gyermekintézmények vezetőinek, vállalkozóknak, különféle, a falu ellátásában tisztségeket betöltő alkalmazottaknak, valamint az alapítványok képviselőinek megjelenését. A képviselő-testület munkáját is megkönnyítené, ha a szemtől szembeni felvetésekre – a legtöbb esetben –, azonnali reagálással találnának megoldást.
 
Domonkosné Kovács Hajnalka
Sörösné Kolonics Erzsébet